Boldog Pride-hónapot és sose hagyjon el benneteket a remény!

2023. július 13. 21:50

Az állami szintű homofóbiát viszont hiába szánja gumicsontnak a rendszer, kőkemény valóság – és rémisztő, hogy mit akarhatnak takarni vele.

2023. július 13. 21:50
null
Nagy Iván László
Nagy Iván László
hvg.hu

„Semmi szégyellnivaló nincs abban, ha a szabad sajtó és a társadalom megrág egy gumicsontot – elvégre a valós problémákat ismerjük, bemutattuk és tehetetlenek maradtunk velük szemben, legalább tegyük láthatóvá a groteszk képet, amit a rendszer magáról fest.

Így volt ez tavaly, amikor a vármegyéken és a főispánokon rugóztunk. A kormány nyakán szorult a hurok, elkezdett visszaütni a választások előtti osztogatás, tudták, hogy hamarosan vége a rezsicsökkentésnek, a külpolitikai kapcsolataink óráról órára romlottak, a jogállamisági eljárás pedig kezdetét vette. Ezt megírtuk milliószor, aztán lekötöttük magunkat az ispánokkal, a feles energiák levezetéséhez pedig még a katatörvényt is bedobták, mondván, inkább menjen ki egy kisebb csoport az utcára, mintsem mindenki egyszerre.

Csakhogy ez a terelés kevés volt, mert heteken-hónapokon belül kilógott a lóláb. Elszálltak az árak, nem maradtak nyugton a tanárok és a diákok, nem érkeztek az EU-s pénzek. A kormány egymás után dobta be az újabbnál újabb gumicsontokat: nemzeti konzultáció, Városháza-gate, dollárbaloldalazás, miegymás.

A lényeget megírtuk, a szabad emberek felfogták, a csontot megrágtuk, kiköptük. Tartósan egyikkel sem kellett foglalkozni, mindegyiknek addig volt hírértéke, amíg új volt, aztán mentünk tovább. A bajokat egyik sem tudta elfedni.

Az állami szintű homofóbiát viszont hiába szánja gumicsontnak a rendszer, kőkemény valóság – és rémisztő, hogy mit akarhatnak takarni vele.”

Nyitókép: Képernyőkép

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mandiner444hu
2023. július 14. 17:38
Homoszexuális Parádé a halálkultúra ünnepe
Selamat
2023. július 14. 15:02
Kinek ír ez szerencsétlen? Normális ember nem olvas hvg-t.
skac69-2
2023. július 14. 14:45
Buzi zsidó szar. De legalább nem szaporodik.
dupree
2023. július 14. 11:29
Hát én ennek örömére amíg ezek holnap vonulnak a 40 fokban, elmegyek kúrni egy nagyon jó nővel végkimerülésig, majd megiszok egy karton jó behűtött sört, böfögök, fingok és megnézem az összes Torrentét 2x.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!