Kábítás választási gázárral

2013. szeptember 25. 14:53

Arról is mélyen hallgatnak Orbánék, hogy bizony az egységnyi áramért fizetett 45 forintból mindössze 1,32 forint jut a szolgáltatóknak, a fizetett díj 75 (!) százaléka az állam „zsebébe” vándorol.

2013. szeptember 25. 14:53
Hajnal László
hvg.hu

„A néhány hete a lakosságra zúdított kampányban azt is szájba rágták a miheztartás végett, hogy a magas árakat a külföldi szolgáltatóknak, utóbbiakat pedig a szociknak köszönhetjük, ami persze igaz, de nem úgy és nem azzal a faék egyszerűséggel, ahogy azt a Fidesz-szóvivők papagájkommandója előadja. Érdemes visszaemlékezni arra, hogy 1994-ben, Hornék hivatalba lépésekor a magyar GDP-arányos államadósság 86 (!) százalékot tett ki. Mivel nem állt rendelkezésre ellopható 3 ezer milliárdos magánnyugdíj-megtakarítás, mint az Orbán–Matolcsy-tandemnek, az energiaszolgáltatók privatizálása mellett döntöttek. Ezzel részben lélegzethez juttatták a magyar gazdaságot (1998-ra 60 (!) százalékra csökkent a GDP-arányos államadósság), felpörgött a gazdasági növekedés, másrészt megkímélték az államot attól, hogy az energiarendszer üzemeltetésére, fenntartására és fejlesztésére súlyos százmilliárdokat költsön, ami további hitelfelvételek, és ezzel az adósságráta drámai növekedésével járt volna.

Az immár paranoiába hajló rezsiháború közepette arról is mélyen hallgatnak Orbánék, hogy bizony az egységnyi áramért fizetett 45 forintból mindössze 1,32 forint jut a szolgáltatóknak, a fizetett díj 75 (!) százaléka az állam »zsebébe« vándorol. Nem véletlenül lett ideges Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentési ökle, amikor az ELMÜ erről levélben merte tájékoztatni a lakosságot.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obulus
2013. szeptember 25. 20:10
http://www.youtube.com/watch?v=EvUKUWE02PM Adj gázt!
pedroamigo
2013. szeptember 25. 19:38
"Arról is mélyen hallgatnak Orbánék, hogy bizony az egységnyi áramért fizetett 45 forintból mindössze 1,32 forint jut a szolgáltatóknak, a fizetett díj 75 (!) százaléka az állam „zsebébe” vándorol." Az egy dolog, hogy a Felcsút Nostra ezt elhallgatja a kádárárvák elől. Az meg egy másik, hogy testvéreik, a vörösök, is pont uezt teszik...
tango47
2013. szeptember 25. 19:35
Hiába, folyton tanul az ember: a hivatkozott cikk szerint 11.- Ft a 45-ből az adó: világos ez 75%!
hátakkor
2013. szeptember 25. 19:25
Akkor most kevesebb jut az állam zsebébe..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!