Színjáték az egész

2013. május 18. 11:00

Nem érdemes abba a vitába most belebonyolódni, hogy egy szolgáltató részvénytársaságnak, elő lehet-e írni, sőt, kötelezővé tenni a pártpropagandát.

2013. május 18. 11:00
Kárpáti Miklós
Népszava

„Tehát, éljen a fogyasztóvédelem! És most mégis van egy kis svejki törés a fogyasztóvédelem iránti feltétlen rajongásomban. Egy minapi hír szerint ugyanis a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége 8 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az ELMŰ ellen. A bírság oka, hogy az ELMŰ számláin a rezsicsökkentést megjelenítő kocka háttérszíne, amelynek a közlönyben megjelent törvényszöveg szerint narancssárgának kell lennie, nem elég narancsszínű. Lehet, nem eléggé Fideszes? Az elektromos szolgáltató ugyan elismerte, hogy számlaformátuma nem mindenben felel meg a február 4-én elrendelt új szabályoknak. Ugyanakkor azzal védekeztek, hogy mindent megtettek a lehető leggyorsabb átállásért. A parlament által megszabott két hét azonban nem volt elég az új előírások teljesítéséhez. Az egyik kifogásuk meg az volt, hogy nem közöltek színkódot. Vagyis lehetetlen a megfelelő árnyalatot előállítani. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője is elismerte, hogy kód nélkül valóban nehéz eltalálni az árnyalatot. Inkább az a lényeg, hogy a szín kiemelje a szöveget. (...)

Az ELMŰ tehát óriásit hibázott, amikor nem vette fel azonnal a kapcsolatot, a FIDESZ arculatért felelősökkel. Nem kérdezte meg, tessék mondani milyen színkóddal tudatosíthatnánk a tisztelt fogyasztóinkkal, hogy ez a FIDESZ kormány érdeme, nekik köszönhetjük ezt a narancsszínűre kötelezett tájékoztató kockát!


Nem érdemes abba a vitába most belebonyolódni, hogy egy szolgáltató részvénytársaságnak, elő lehet-e írni, sőt, kötelezővé tenni a pártpropagandát. De az már eléggé nehezen érthető, hogy az én fogyasztói érdekeimet védő szervezet miért kukacoskodik ezzel a színkóddal. Miért érvényesül teljesebben az érdekem, ha a számlán a FIDESZ narancssárgáját látom?”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2013. május 19. 12:02
Nincsenek gátlások. Sztem, ha az itt valahol említett Finkelstein azt mondaná Orbánnak, hogy "úgy tűnik, a magyarok kissé perverzek, ezt ki kéne használni", akkor Viktor azonnal kiküldené a szóvivőjét, meg a kormyányszóvivő assszonyt, hogy a Deák téren egy kis Nemzeti Coitussal dobják már fel a sajtót, meg a közvéleményt a pünkösdi ünnep kapcsán.
kjkj945
2013. május 19. 12:00
népsara kár kár az ellen persze nem szóltál, amikor eladták a suolgáltatókat! Te is benne voltál akik zsét kaptak érte???
Zokni
2013. május 19. 11:54
Nem tudom, mit lehet ez ellen tenni. Hiszen elkeserítően arcátlanok. Valamiért nagyon fontos nekik... Egyszerűen, ha meghallanák a tengeren túl, hogy az energia szolgáltatót kötelezik a fogyasztó tájékoztására a számlanyomtatványon arról, hogy az árcsökkentés kormányzati kezdeményezésre történt, és a kormánypárt színével is orientálni akarják a fogyasztót, hát nem tudom, ez azért már eléggé kellemetlen. Olyan, mint a viccbeli amerikás "kizsákmányoló kapitalista" magyar, amikor azt mondta a pénznyelő "italautomatára", hogy "milyen jó ötlet, beígérni a piát, ha bedobom a pénzt, aztán nem adni semmit! Ügyes!"... Hiába, a magyar leleményesség!...
Felebarát
2013. május 18. 16:05
akkora blödiségeket beszéltek... szabályzott piac kialakitása a feladtata most a kormánynak, semmi más...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!