Kivágják a maguk szeletét a győzelem tortájából

2012. szeptember 19. 11:56

Mivel évek óta foglalkozom ezzel a témával, nem viselt meg annyira Varga képviselő felszólalása, mint amennyire kiakadt miatta a közvélemény. Interjú.

2012. szeptember 19. 11:56
Halász Pálma
Magyar Narancs

Vázába tette otthon a megbánás rózsáit?

A virágokat, amelyeket jelképesen minden bántalmazott nevében átvettem, elviszem a temetőbe, és leteszem az édesanyám sírjára. Ő már nincs velünk, de szívbetegként is járta az aluljárókat és gyűjtötte az aláírásokat a családon belüli bántalmazás ellen. Tette azok helyett, akik nem vettek részt a kezdetben kilátástalannak tűnő munkában.

Kik voltak a segítői az édesanyján kívül a 106 ezer aláírás összegyűjtésében?

Civilek. Az erre a problémára szakosodott szervezetek, amelyek már hosszú évek óta foglalkoznak a családon belüli erőszakkal, ők nem. Most mindenütt nyilatkoznak, kivágják a maguk szeletét a győzelem tortájából. Tisztelet a kivételnek, de kérdezem, mit értek el azokból a milliókból, amit erre az unióból és az államtól felvettek. Sokakkal szemben nekem nem éltetni volt érdekem a problémát, hanem megoldani. Én béreltem egy postafiókot, hogy ennyi ember nevében felszólaljak. Az Avon később csatlakozott, ők támogattak, és köszönöm azoknak a közéleti személyiségeknek is, akik az ügy mellé álltak. (...)

Mi késztette az aláírásgyűjtésre?

Még 2005-ben találtam rá egy ENSZ-dokumentumra, amely arra kérte az akkori magyar kormányt, tegye önálló törvényi tényállássá a családon belüli erőszakot. Ez az irat és egy 2010-ben történt tragédia, nevezetesen, hogy egy 11 éves gyermek belehalt az otthoni bántalmazásba, indította el a küzdelmemet, amely úgy tűnik, végre talán beérik. Nem akartam, hogy több emberáldozat legyen, és talán most tettem efelé egy lépést. 2010-ben valamennyivel kevesebb, mint ötvenezer aláírást gyűjtöttünk össze, így nem sikerült felhívni a jelzőrendszeri hiányosságokra sem a közvélemény figyelmét.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
soelmo
2012. szeptember 19. 16:43
Ahogy mondani szokták, a férfiak várható életkora immár 10 évvel elmarad a nőkétől statisztikailag. Nem lehet, hogy az a bizonyos "családon belüli erőszak" éppen ennek a végzetes hátránynak csökkentésére tett törvénytelen, végzetes kísérlet? Gondolom a kapcsolatban kialakult erőszak nem elsősorban büntetőjogi kategória, hanem a lehetőségek hiánya, hogy a tarthatatlanná vált párkapcsolatokat behozhatatlan veszteségek nélkül felszámolják. Azaz, a párkapcsolatok erőszakba fulladásának nem büntetőjogi megoldása lehet, hanem lakáshoz jutási lehetőségek.
csikó
2012. szeptember 19. 16:03
Na és mi lesz a családon kivüli erőszakkal?
bmucsai
2012. szeptember 19. 13:58
Ezek az önjelölt mozgalmak, legfeljebb az ország destabilizálását szolgálják. Valójában nem oldanak meg semmit. Az erőszak, kulturáltság, kultúra kérdése nehezen szabályozható törvényekkel. Utálom a feministákat, mert a bolsevikokra emlékeztetnek doktriner erőszakosságukkal. A FIDESZ végül is jó irányba indult el. Mert, ha kellően kitágítjuk a problémát talán sikerül valami értelmes gondolatot kicsiholni. Valójában a kiszolgáltatottságról van szó! Ebből a nézőpontból vizsgálódva a csicskáztatás, a kurva-strici viszony, és egyéb viszonylatok is egyenrangú problémák a "családi erőszakkal". A kiszolgáltatottság az igazi probléma. Egész társadalmi rendszerünk a kiszolgáltatottságra épül. Bizony kulturáltság kérdése, hogy a külső környezet okozta frusztráltságot ne vigye be valaki a család életébe. (Legyen az bár verbális, vagy fizikai agresszió) A kiszolgáltatottságot kellene törvényileg korlátozni!
luga
2012. szeptember 19. 13:18
Már csak Demszkyt várom az igaz ügy melletti kiállással.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!