Orbán ülőháborúja

2012. március 26. 11:59

Érdemes végiggondolni, hogy milyen lépéseket tehet a Bizottság és az IMF a nyomás további fokozására.

2012. március 26. 11:59
Deák András
Komment.hu

A Bizottság érthetően valamilyen nagyobb horderejű, feltehetően nyilvános és hiteles elköteleződést szeretett volna kapni Orbán Viktortól. Bizonyítani kellett volna, hogy véget ér az eddigi gazdasági és politikai kurzus, és az ország nem döngeti folyamatosan az Unió jogi és informális, értékbeli határait. Ennek jegyében szép lassan fokozta a nyomást a magyar kormányon. Először feltételeket támasztott az IMF-kölcsöntárgyalások megkezdéséhez, aztán »magyar üggyé« vont össze három, láthatóan össze nem tartozó kérdést. Ezt meglehetősen hamar követte annak jelzése, hogy ezen túlmenően is felül fogják vizsgálni az eddigi magyar törvénykezési gyakorlat európai megfelelését, és lehetnek még problémák. Majd végül a Bizottság az új költségvetési szigor egyik első kísérleti alanyának tette meg Magyarországot, amit a tagállami kormányokból álló Tanács tulajdonképp a szokásos minimális, nemzetállamok közti »szolidaritási« változtatásokkal, de érdemben az eredeti formájában fogadott el.

A magyar kormány mintha kezdetben még törekedett is volna valamilyen adaptációra. Orbán Viktor megígérte, hogy júniustól »konszolidáció« lesz, és kezdetben igyekezett a jogi fenntartások legjavának eleget tenni. Még a költségvetést is rendszeresen módosítgatták, ahányszor az Unió illetékesei kifejezték kétségeiket a magyar számokat illetően. Azonban ez az álláspont a kezdetektől minimalista volt, és messzemenően nem volt elegendő a bizalmi válság legyűréséhez. Semmi olyan, akár szimbolikus esemény nem történt, ami miatt magatartásbeli változást lehetett volna kiérezni a kormány vonatkozásában. Matolcsy György továbbra is gazdasági miniszter, és amíg a kormányban marad, mindig megvan a lehetőség az unortodox gazdaságpolitikához való visszatérésre. A jegybanki tartalék nem hagyományos felhasználása is napirenden maradt, még ha átmenetileg nem beszéltek is róla annyit. A kodifikációs fronton sem történt legalább egy, nagyobb horderejű visszalépés, amit irreverzibilisnek - persze ez a fogalom is relatív a kétharmad fényében - lehetett volna minősíteni. A magam elemzői szintjén nem hallottam olyan véleményt külföldről, ami ne nevezte volna legalább kétértelműnek a magyar kormány elmúlt időszakban folytatott tevékenységét. Márpedig ha az ember nem kéri meg beszélgetőtársait a téma mellőzésére már a legelején, bizonyosan téma lesz Magyarország és a magyar kormány ügye, függetlenül a tárgyalás témájától.

Érdemes tehát - pusztán reálpolitikai, semleges számvetésként - végiggondolni, hogy milyen lépéseket tehet a Bizottság és az IMF a nyomás további fokozására.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
huttinger
2012. március 26. 21:52
"""Oktatási törvény: Magyar Bálint után ezen igazán volt mit javítani.Tandíj a felsőoktatásban? Ezt elszúrták 1998-ban, időszerű ,hogy kijavítsák.""" Tudod mekkora különbség van a tandíj és az önköltséges felsőoktatás között? Százezer forintokba mérhető....
nimród
2012. március 26. 19:04
Hű, de nekiszabadult itt a ballib tábor! Bőszen "osztják az észt" és gátlástalanul ábrándoznak az ország összeomlásáról. Ami persze bekövetkezhet, de reméljük, hogy nem fog. Orbánék minden lehetségest megtesznek, miközben óhatatlanul hibáznak is. De az ország helyzetét évtizedekre ellehetetlenítő bűnöket: az európai konjunktúrát kihasználatlanul hagyó, virtuális, "média kormányzást" és az ország (az állam, az önkormányzatok és a lakosság) totális eladósítását Gyurcsány és bandája követte el. Híveik hiába hazudják az ellenkezőjét!
slomovicz
2012. március 26. 17:49
Mint egy röntgenképen tisztán és világosan megmutatkozik a cikkíró és a néhány vörösfasiszta ideirogató troll szánalmas kárörömmel kevert zsigeri , fröcsögő gyülölete. Az egész történeben az a lényeg hogy megvan továbbra is a polgári kormány mögött a kétharmados támogatottság. Európában is bukásra áll a baloldal, és a nyilvánvaló kettős mérce amelyet az EU alkalmaz magyarországgal szemben nemcsak a lengyeleket, Litvánokat, görögöket ébreszti fel. Megjósolom, hogy az Európai unióban delegált frakciók létszámában a következő képviselők megválasztásánál, ki fognak hullani- jelentősen meggyöngülni a balos és liberális irányultságú pártok. Európa csendes többsége- nemcsak a görögök -látják mit művelnek a ma még - az EU parlamentben garázdálkodó ostoba balliberális politikusok. Nem csak magyarországgal szemben elkövetett aljas támadások vannak a rovásukon. Európa népei jól látják mi történik, nem csak a sajtóból, médiából tájékozódnak. Hogy- Kik ezek a baliberális EU politikusok? Egy német RTL adón lement kritikus riport: http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/02/az-ep-kepviselokrol-kommentar-nelkul.html
Senye Péter
2012. március 26. 17:34
A Bizottság egyik-másik európai nagyhatalom meghosszabbított karja, Kollonits Lipót eszméit követve Magyarországot (is) koldussá, liberálissá és globalizálttá akarja tenni. Fennmaradásunk múlik azon, hogy térségünkben a történelmileg kialakult nemzetállamok megtartják-e önállóságukat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!