Szeged átáll geotermikus távfűtésre

2022. augusztus 26. 16:40

Geotermikus nagyhatalom vagyunk, csak ki kell aknázni a lehetőségeket. Szegeden megtették, ezzel Európa második legnagyobb geotermikus távfűtési rendszerét építik ki.

2022. augusztus 26. 16:40
null

Város a vizek felett

Talán nem kell túlmagyarázni, mit jelent az energiaválság közepén az a fegyvertény, hogy Szegeden a távfűtési rendszer megújulása egyben a földgáztól való függetlenedés óriási mérföldköve is. A Szegedi Távhőszolgáltató (SZÉTÁV) 2019-ben vágott bele (összesen 20 milliárd forintos kormányzati és uniós pályázati forrás segítségével) abba a projektbe, amelynek végén 28 ezer távfűtéses lakásnak és ötszáz intézménynek tud megújuló energiával fűtést és meleg vizet biztosítani.

A terv kilenc városrészt érint, ebből négyben már tavaly óta geotermikus energiával fűtenek, jelenleg a maradék ötben folynak a munkálatok: a tervek szerint jövő évben már azokban is a megújuló energiáé lesz a főszerep. Az eredmény statisztikái önmagukért beszélnek:

a projekt végén a kilenc városrész 70, a teljes szegedi távfűtés esetében pedig 50 százalékos lesz a geotermikus energia részaránya,

a rendszer ráadásul nem csak a fűtést, de a használati víz melegítését is biztosítani tudja.

Előnyök? Csak azok vannak

Jelenleg 12 magyar városban használnak geotermikus fűtést. A szegedi térség kifejezetten jól áll termálvizek tekintetében. A forró, 92-93 fokos vizet 2000 méteres mélységből hozzák a felszínre,  de nem az kerül a fűtési rendszerbe, csupán a hőjét használják a vízmelegítésre. Magát a termálvizet visszasajtoló kutak segítségével visszajuttatják oda, ahonnan származik: a mélységi víztároló rétegbe.

A technológia egyik legnagyobb előnye, hogy páratlanul környezettudatos megoldás. Miután semmiféle égéstermék nem szabadul fel, azok elvezetéséről sem kell gondoskodni.

Szeged esetében évente 15 millió köbméter elégetett földgázt vált ki a geotermikus energiával a város, ennek eredményeképpen pedig 25 ezer tonna szén-dioxiddal csökken a SZETÁV károsanyag-kibocsátása. 

Bár a rendszer kiépítése költséges, éveken belül visszatérül a befektetett összeg. Ennek egyik oka az alacsony üzemeltetési költség, hiszen a szivattyúk üzemeltetéséhez szükséges áram nem a hőtermelést szolgálja, csupán az üzemeltetést. Ami ennél is lényegesebb: a geotermikus energiával fűtött települések kiléphetnek az energiafüggőségből, miután függetlenedni tudnak a fosszilis energiahordozók áringadozásaitól. 

A példa követendő

A projekthez huszonhét termálforrást és tizenhat erőművet használnak Szegeden. Amikor elkészül a 250 kilométernyi vezetékrendszer, a város Közép-Európa legnagyobb geotermikus távhőszolgáltatásával fog rendelkezni, de egész Európát tekintve is csak Reykjavík fogja megelőzni. 


Magyarország kifejezetten kedvező, európai átlagot meghaladó természeti adottságokkal rendelkezik a geotermikus energia kihasználásához. Az energiaimporttól való függetlenedés, a fosszilis kiváltása hazai, megújuló energiára még akkor is megtérítené a beruházási és üzemeltetési költségeket, ha az orosz-ukrán háború nem mutatott volna rá az energiapiac labilitására és annak gazdaságilag pusztító hatásaira

Az energiaimport csökkentésével egyidejűleg a geotermikus energia alkalmazása Magyarország független energiaellátásának is a zászlóshajója lehet.

Mindazon területek számára, amelyek ki tudnák aknázni a geotermikus forrásokat, Szeged a követendő példa. 

Fotó: szeged.hu

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
budapesti
2022. szeptember 12. 18:39
Nem lehetne a vízkövet képző ásványi anyagoakt kivonni belőle? Bár kérdés, akkor nem válik-e gazdaságtalanná.
polárüveg
2022. szeptember 12. 18:35
Szeged és Hajdúszoboszló mellett van egy-egy szuperforró pont, ablak az energiatengerre, amely egyenként a mai paksi atomerőműnek megfelelő áramtermelést tud biztosítani geotermiás gigaerőművel. Meg fűtési melegvizet és termáltavat az izlandi mintára. Eddig senki sem volt ebben igazán érdekelt. Érdekes, az internetböngészők az erről szóló eddigi anyagokat nem hajlandók felhozni. Amúgy Magyarország területének két harmada alkalmas a szegedinek megfelelő geotermikus fűtésre. A városoknak kézenfekvő ez a megoldás. Függetlenség = importfüggetlenség. Az új nagy beruházásoknak is vonzó lehet geotermiás "ingyenfűtés, ingyenáram".
fatman
2022. szeptember 01. 17:53
igen, több város is már rég meglépte, jó lenne még sokkal több... óriási lehetőségek vannak benne, pláne most nagyon fontos... érdemes lenne belerakni még sokkal több pénzt...
Tidal_wave
2022. augusztus 29. 13:37
Valahogyan ez a Botka hatékonyabb polgármester, mint Geri, kevesebbet rinyál, többet dolgozik, pedig ő is ellenzéki...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!