Pünkösd – a Szent Lelket ünnepeljük, vagy mást?
A keresztény tanítás szerint a Szent Lélek nem erő, nem szép gondolat, nem jelkép, hanem élő Személy.
A Google is készül az ünnepekre, a Spotlight Stories történeteket mesél el 360 fokos videóval megtámogatva.
A keresztény tanítás szerint a Szent Lélek nem erő, nem szép gondolat, nem jelkép, hanem élő Személy.
„Ez egy teljesen észszerű dolog” – mondta Ohio állam republikánus szenátora. „Magyarország hozott néhány okos döntést az oktatáspolitika terén, amelyekből az USA is tanulhatna. Köszönöm, szenátor úr” – reagált Orbán Balázs.
A halálos hajóbaleset helyszínén hajnal óta dolgoznak a katasztrófavédelem egységei.
„Azok az iskolák, amelyek kitiltják az okostelefonokat, kivétel nélkül pozitív fejleményekről számolnak be” – ismertette az MCC kutató-szakértője.
Az iPhone-eladások visszaesése miatt csökkent a cég összbevétele, az almás headset pedig egyelőre nem hozta meg a várt sikert. Talán az Apple is érzékeli, hogy érdemes valami újat villantani.
Óriási sikernek örvend a felvétel.
A nagyobb láncok zöme nem tervez pénztáros nélküli boltot üzemeltetni. Egyelőre.
Ez nem csupán elmebaj, hanem egy olyan új keletű kultúrrasszizmus, ami ellen fel kell vennünk a kultúrharcot. Nagy Ervin írása a Nádas Pétert ért inzultusról és Európa posztliberális állapotáról.