EP-képviselők a Bizottságnak: Határozottan elutasítjuk az Európai Parlament befolyásolási kísérletét!

2023. május 31. 19:36

Hatvanhét jobboldali, konzervatív uniós parlamenti képviselő állt ki Magyarország mellett.

2023. május 31. 19:36
null

A Fidesz EP-képviselőinek oldalán tette közzé azt a levelet, amelyet az európai parlamenti képviselők az Európai Bizottság elnökéhez és biztosaihoz intéztek.

A levélben felidézték, hogy a napokban az Európai Parlament öt frakciójának vezetői levelet intéztek a Bizottsághoz és a biztosokhoz, amelyben „ismételten súlyos valótlanságokat állítva kifejezték aggodalmukat egyes magyarországi jogalkotási fejlemények ügyében”.

Mint fogalmaztak, „a levélben annak a politikai elvárásuknak adtak hangot”, hogy – egyes Magyarországon tervezett jogszabálymódosításokat ürügyként megemlítve – a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) forrásaihoz

az Európai Bizottság Magyarországnak semmiképpen se engedélyezzen hozzáférést.

A Bizottságnak csupán tájékoztatási kötelezettsége van az EP felé a javasolt intézkedésekről

„Tekintettel az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről szóló 2020/2092/EU rendelet 8. cikkére, az Európai Bizottságnak csupán tájékoztatási kötelezettsége van az Európai Parlament felé a javasolt intézkedésekről, így az Európai Parlament frakcióvezetőinek követelései semmilyen módon nem értelmezhetők a kondicionalitási eljárás részeként” – hívták fel a figyelmet

„A jogbiztonság és az intézmények kiszámítható működése a jogállamiság legfontosabb követelményei közé tartoznak. Az Európai Parlament frakcióvezetőinek beavatkozása egy, a hatáskörükbe nem tartozó ügybe ily módon ezen általános jogelvek érvényesülését veszélyezteti” – hangsúlyozták a képviselők.

Az EB utasítsa vissza az EP beavatkozási kísérletét

„Határozottan elvárjuk, hogy

amely az Európai Bizottságot akarja befolyásolni annak érdekében, hogy politikai álláspontjának megfelelő döntést hozzon” – zárták a levelet.

„Magyarország megállapodásra jutott az Európai Bizottsággal”

Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője az MTI-nek azt nyilatkozta, hatvanhét jobboldali, konzervatív uniós parlamenti képviselő kiállt Magyarország mellett, és az Európai Bizottságnak címzett levelében felszólította a testületet, hogy ne engedjen az Európai Parlament zsarolásának és nyomásgyakorlásának.

Gál kijelentette, hogy Magyarország megállapodásra jutott az Európai Bizottsággal, vállalt kötelezettségeiknek eleget tett,

az elfogadott jogszabály-módosítások csütörtökön hatályba lépnek,

így ezt követően elhárul minden akadály annak az útjából, hogy Magyarországnak hozzájusson az európai uniós fejlesztési forrásokhoz. Azonban - tette hozzá - az európai baloldal ezt meg akarja akadályozni, és azért zsarolják az Európai Bizottságot, hogy továbbra is politikai elvárásokat fogalmazzon meg Magyarországgal kapcsolatban.

„Bele akarnak minket kényszeríteni az ukrajnai háborúba, de mi, magyarok a béke mellett köteleződtünk el. Ezen nem kívánunk változtatni, ahogy migrációt és a genderideológiai őrületet elutasító álláspontunkon sem” – húzta alá Deutsch Tamás.

Mint mondta,

Ezt szolgálta az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának magyarországi látogatása és vizsgálata, amikor már jó előre tudható rágalmaikat fogalmazták meg, továbbá az újabb hetes cikkely szerinti meghallgatás kedden a Tanácsban, ezt a célt szolgálja a szerdai uniós parlamenti vita, amely a magyar uniós elnökséget érinti – mutatott rá.

Deutsch: Az európai baloldalnak másodlagos, mit írnak elő a jogszabályok

A képviselő szerint az európai baloldal számára másodlagos, mit írnak elő a jogszabályok,

ők erőből akarnak célt elérni, felül akarják írni a magyar polgárok demokratikus döntését.

„Azt akarják, hogy Magyarország más irányba haladjon, mint amiről a magyar polgárok döntöttek. Újabb és újabb ötletekkel állnak elő, hogy hogyan lehessen további eszközökkel, még újabb témák megjelölésével fokozni a politikai zsarolást” – hívta fel a figyelmet Deutsch Tamás.

MTI/Mandiner

Nyitókép: Philipp von Ditfurth / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

***

***

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2023. június 01. 16:41
A Frankfurter Allgemeine Zeitung nyomtatásban megjelent cikkében (Előrenyomulás Orbán ellen: Nem jó ötlet), a szerző arról értekezik, hogy nem jó ötlet megtagadni Magyarországtól az uniós elnökséget. Úgy véli, a magyarországi nemkívánatos fejlemények korrekcióját a Bizottságra kell bízni. A Frankfurter Allgemeine Zeitung cikkéhez hozzászólások érkeztek és túlnyomóan nagy részük keményen elítéli a ötletet, miszerint meg kell tagadni Magyarországtól az uniós elnökséget. Ilyen, sok egyetértéssel találkozó vélemények olvashatók: "Itt inkább azt mondanám, hogy a meglévő nemkívánatos fejlemények korrekciója Magyarországon a magyarság, mint szuverén feladata és kiváltsága, nem pedig az Európai Bizottság feladata." " A diskurzusokat és más véleményeket nem ismerik el, nemhogy tolerálják. Rossz irányt visznek Európában." "Hogyha ez a klub (EP) adott magának szabályokat – akkor azt is be kell tartania, vagy csak úgy zaklat, ahogy akar. Utóbbi esetben a társulás fölösleges, sőt esetleg káros is "
pipa89
2023. június 01. 06:52
Az EP-képviselők 10%-a? Ez több mint a semmi, de kevés ahhoz, hogy visszatérjen Európába a normalitás. Sajnos.
Sanyikám
2023. június 01. 06:43
Bassza meg a mandiner az agresszív fizetett reklámait!!!
skin777
2023. június 01. 05:02
Deutch örjöng hogy európai baloldal. Tomi: miért nem áll ki mellettetek a többi jobboldali ep képviselő?? Úgy állítják be mintha a 67 képviselőn kívül mindenki az európai baloldalhoz tartozna az ep-ben, pedig ez közel sem így van, mindenesetre az itthoni nullbites fidesz szavazónak be lehet adni a mesét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!