Észak-Korea újabb vízfelszín alatti nukleáris kísérletet hajtott végre

2023. április 08. 09:15

Többen kételkednek a bevethetőségében.

2023. április 08. 09:15
null

Észak-Korea április 4. és 7. között tesztelte a Heil-2 nevű, nukleáris képességű, vízfelszín alatti támadófegyvert – jelentette az állami média, több mint egy héttel azután, hogy beszámolt egy új, Heil-1 nevű víz alatti drónról, amelynek neve szökőárt jelent.

A KCNA állami hírügynökség szerint a fegyverrendszer tesztelése során a drón 71 óra 6 perc alatt ezer kilométert tett meg, és sikeresen eltalált egy célpontot.

A tájékoztatás szerint

Többen kételkednek a bevethetőségében

Egyes elemzők kételkednek azzal kapcsolatban, hogy a víz alatti eszköz készen áll a bevetésre, de a KCNA szerint a rendszer segítené az Észak-Korea elleni katonai akciók megfékezését.

Az állami média által közzétett fényképeken egy nagyméretű, sötét színű, torpedó alakú tárgy volt látható.

Észak-Korea hónapok óta rendszeresen tesztel különböző fegyvereket,

és az elmúlt hetekben fokozta tevékenységét válaszul a közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokra.

Az elmúlt hetekben új, kisebb nukleáris robbanófejeket mutatott be, és felbocsátott egy interkontinentális ballisztikus rakétát, amely képes csapást mérni az Egyesült Államok bármely pontjára.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/KCNA

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nannyó
2023. április 08. 21:45
Nemrég néztem egy koreai filmsorozatot. Lájtos film volt, mégis minden epizódban az "újraegyesítés" szót hallottam. A világpolitika még nem ért el odáig, hogy ezzel is törődjön? Hetven éve elválasztott családok...
basti64
2023. április 08. 21:40
Én a a közelmúltban a 9 éves autómmal kb. 40 óra alatt tettem meg több, mint ezer kilométert, közben aludtam is valahol, étkeztem, ittam, meg a vécén is voltam többször. És eltaláltam a célpontot is, pontosan hazajöttem.
Zolotarjov
2023. április 08. 12:32
Na ugye..
Anonymtalan
2023. április 08. 12:21
"Észak-Korea újabb vízfelszín alatti nukleáris kísérletet hajtott végre" Nem volt nukleáris kísérlet, csak robbanóanyag helyett nukleáris fejet is hordozhatott volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!