Szijjártó: Akinek maradt egy kis józan esze, az belátja, hogy nukleáris energia nélkül nem lesz energiabiztonság Európában

2022. október 26. 16:02

A külügyminiszter szerint a nukleáris energia talán kis kivételt tud képezni a túlideologizált, érzelmi alapú viták alól és a szektor a kelet-nyugati együttműködés olyan szelete, amely valamennyire még sértetlen maradt.

2022. október 26. 16:02
null

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) miniszteri szintű konferenciájára érkezve hangsúlyozta, hogy Európa minden idők legsúlyosabb energiaellátási válságával néz szembe az ukrajnai háború és az elhibázott szankciós válaszok miatt.

A jelenlegi helyzetben így azok az országok tudnak a legstabilabban helyt állni, amelyek képesek maguk megtermelni az általuk felhasznált energia jelentős részét.

– szögezte le.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az elmúlt hónapokban és években a kormány hatalmas vitákat folytatott az Európai Unióban annak érdekében, hogy megszűnjön a negatív diszkrimináció a nukleáris energiával szemben, azt a megújuló forrásokkal egyenlő feltételekkel kezeljék, illetve a szektor mentességet kapjon az Oroszországgal szembeni szankciók alól.

Mindkét cél teljesült, így nem érinti semmilyen korlátozás a paksi beruházást, amely valódi nemzetközi projekt, mivel bár a fővállalkozó az orosz Roszatom, a blokkok több kritikus fontosságú elemét nyugati nagyvállalatok, így az amerikai General Electric, a francia Framatome és a német Siemens szállítják - emlékeztetett.

Majd hozzátette, hogy a nap folyamán találkozik a General Electric vezetőivel, a Siemens képviselőivel nemrég Németországban tárgyalt és hamarosan egyeztetni fog a Framatome vezetőivel is Franciaországban. A miniszter közölte, ez példázza azt is, hogy a nukleáris energia

a kelet-nyugati együttműködés olyan szelete, amely valamennyire még sértetlenül megmaradt.

A tárcavezető szerint a nemzetközi viták észszerűtlen, túlideologizált és érzelmi alapokra helyezése alól talán a nukleáris energia pici kivételt tud jelenteni, a paksi atomerőmű maga erre egy bizonyíték.

Kiemelte: a nukleáris energia olcsó, biztonságos és környezetbarát energiaforrás, utóbbit jól mutatja, hogy a két tervezett új paksi blokk építésével évente 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátása lesz megelőzhető. Végül pedig figyelmeztetett:

ma már mindenkinek be kellene látnia, akinek csak egy kis józan esze még maradt, hogy nukleáris energia nélkül nem lesz energiabiztonság Európában, nukleáris energia nélkül nem lesznek megfizethető energiaárak Európában és nukleáris energia nélkül Európa nem tudja majd teljesíteni zöld célkitűzéseit.

Nyitókép: KKM/MTI

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Geezer
2022. október 26. 19:52
6.sztrovacsek
2022. október 26. 19:44
Paks II kapcsán két alapvető kérdés merül fel. 1. Ki fogja megépíteni? 2. Mikor? ( Roszatomra akkora szankciók vannak, mint ide Lacháza)
bunko_jobbos
2022. október 26. 17:53
Ez igaz, de sajnos a közelmúltban nagyon elhanyagolták ezt a területet, és így eléggé kevés fejlesztés történt. Pl. a kis méretű, szabályozható erőművek és a tóriumos reaktorok nagy ígéretek, csak ugye lóvét kéne rájuk költeni, sokat.
BőröndÖdön
2022. október 26. 17:44
Csak nem az oroszokkal,te,tetű..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!