Nyolcadik szankció: Magyarország elérte, hogy a csővezetékes kőolajszállításra ne kerüljön ársapka

2022. október 05. 09:26

A nukleáris energia is kivételt képez – jelentette be Szijjártó Péter.

2022. október 05. 09:26
null

Magyarország keményen tárgyalt és elérte, hogy az olajársapka ne vonatkozzon a csővezetékes kőolajszállításra, valamint vészhelyzet esetén az ezt pótló tengeri szállításra sem és a szankciók alól kivételt kapjon a nukleáris energia is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden este a Facebook-oldalán, miután véget ért Brüsszelben az állandó képviselők tanácsának ülése.

A külügyminiszter ismertetése szerint az ülésen ismételten a szankciók voltak napirenden. „Ahogy már sokszor elmondtuk, a magyar kormány ezúttal sem támogatott olyan szankciós intézkedéseket, melyek kárt okoztak volna Magyarországnak, a magyar embereknek” – hangsúlyozta.

Keményen tárgyaltunk és elértük, hogy az olajársapka nem vonatkozik a csővezetékes kőolajszállításra (mi így vesszük az energiabiztonságunkhoz nélkülözhetetlen kőolajat), valamint vészhelyzet esetén az ezt pótló tengeri szállításra sem”    

– ismertette.

„Elértük, hogy a szankciók alól kivételt kapjon a nukleáris energia, így ezek a szankciók nem vonatkoznak az új paksi atomerőmű építésére sem. Mint ahogyan nem került a szankciós listára egyetlen olyan intézmény sem, amely a nukleáris kutatás-fejlesztési együttműködés szempontjából fontos lenne” – írta a miniszter.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar energiaellátás biztonságát fenyegető, a magyar embereknek kárt okozó szankciós intézkedéseket tehát ismételten sikerült megakadályozni. A magyar nemzeti érdekekért a jövőben is ugyanígy ki fogunk állni - jelentette ki a külügyminiszter.

Kapcsolódó

Hatalmas botrány tört ki Németország rezsicsökkentő terve miatt

A Scholz-kormány úgy döntött, hogy Németország kivásárolja magát a válságból. A 200 milliárdos hitel hallatán kitört a botrány Európában. Bővebben...

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: / Patrick Pleul / DPA / AFP

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
haaszkristof
2022. október 05. 12:54
Most akkor a szankciók rosszak, vagy kis modositassal jok? XD Ezt is megszavaztak, szoval minek kell "konzultacioval" farasztani a tomegembert? XD
Lajoss
2022. október 05. 12:52
Tökmindegy, annyit hazudtok,amennyit akartok..
keltafan
2022. október 05. 12:47
Állítás 1: Megszavazzuk az összes szankciót, mert az minket nem érint. Állítás 2: Egyébként a szankciók miatt van bajban a gazdaság. Akkor most mi van?
oegyg
2022. október 05. 12:16
Petike, ne add elő, hogy "elérte". Ezt lehet, hogy Magyarországon el tudod adni sikerként, de valójában erről szó sem volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!