Itt az új népszavazási törvény, viszlát népi kezdeményezés!

2014. január 19. 16:11

A választások kitűzésével egyidejűleg hatályba lépett a népszavazási törvény is, amely már két éve a parlament előtt tengődött és végül decemberben szavazta meg a Ház. A legfontosabb változás, hogy megszűnik a népi kezdeményezés intézménye, amely eddig is csak a kérdés megvitatására kötelezte a parlamentet.

2014. január 19. 16:11

A népszavazással kapcsolatos legfontosabb változásokat az Alaptörvény tartalmazta, így már 2012 januárja óta nincs véleménynyilvánító népszavazás, csak kötelező, módosult a tiltott népszavazási tárgyak listája és az érvényességi küszöböt is ötven százalékos részvételhez kötötték.

A most hatályba lépett népszavazási törvény legfőbb hozadéka, hogy eltörli a népi kezdeményezést, vagyis a ezentúl nem lehet ötvenezer aláírás összegyűjtésével elérni, hogy egy kérdést a parlament napirendre vegyen. 

Népszavazás kiírásához továbbra is kétszázezer aláírást kell összegyűjteni, azonban a korábbiaktól eltérően már a kérdés hitelesítéséhez szükséges minimális számú, 20-30 aláírás. Ez a rendelkezés elvileg a komolytalan és rosszhiszemű kezdeményezések kiszűrését szolgálja, ahhoz hasonlóan, miszerint a kezdeményezés nem lehet az országos népszavazás intézményének céljával nyilvánvalóan ellentétes; és a megbotránkoztató kifejezéseket tartalmazó kérdéseket is automatikusan visszautasítják.

Újdonság az is, hogy a jövőben a referendumokon levélben és a külképviseleteken is lehet szavazni.

Az új törvény tartalmazza az országos és a helyi népszavazások szabályait is.

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
5800 év rasszista, náci hagyomány
2016. május 21. 23:04
a fidesz mindenképp alapot akar adni a diktatúra-vádnak?
freehckr
2016. április 10. 22:38
„ha nem egyezik meg, úgysem szavazzák meg, ezért akkor meg hiábavaló” Itt nem csak erről van szó, hanem például arról, hogy polgárok százezreit érintő/érdeklő kérdésekről, problémákról egyáltalán vitázhasson a parlament, tehát a felvetett kérdés, probléma kapjon legalább parlamenti szintű nyilvánosságot egy vita alkalmával. Lásd hányszor szavazták már le a fideszes elvtársak is például a korrupciós botrányaikat, a cigánybűnözést, vagy az MSZP-Fidesz ügynökügyeit érintő témákról kezdeményezett vitákat... na, most ha valami továbbra is kínos a Fidesz számára, és nem szeretnék nagyobb nyilvánosság elé vinni az ügyet (jelenleg legalább fél tucat ilyen botrányos ügyük van napirenden), arról már nem lehet népi kezdeményezéssel vitát sem kezdeményezni... Örülünk, elvtársak? Ezt akartuk? Sumákolást?
potyka
2014. december 02. 02:33
Már elnézést, de ezt a mocskos fideszt mikor érdekelte a nép?
nyugalmazott tanár
2014. január 21. 17:53
Annyiszor éltek vissza a népszavazási kezdeményezésével, az acsarkodás nyilvánvaló szándékával, hogy valamit kellett lépni. Ez teljesen nyilvánvaló, és a lakosság zaklatását hivatott korlátozni. Ugyanakkor a népi kezdeménezés jogintézménye nem szűnik meg, a cím tehát hamis, valótlan állítást tartalmaz. Hiszen: "Népszavazás kiírásához továbbra is kétszázezer aláírást kell összegyűjteni,"- tehát megmarad a népi kezdeményezés intézménye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!