Foci Eb: még egy hónap a 10 milliárd eurós torna rajtjáig
Szoboszlai Dominik a 18. legértékesebb játékos az Európa-bajnokságon pályára lépő összes sztár között.
Legalább 28 százalékos bérnövekedés jöhet három év alatt, már idén 17 százalékos mértékű.
Rajtam nem fog múlni, hogy a munkavállalóink már januárban az emelt bérüket kapják – írta az építési és közlekedési miniszter kedden a Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy a bértárgyalások az asztalnál folytatódnak.
Lázár János közlése szerint
kedden egy módosított bérajánlatot tesz a szakszervezeteknek:
legalább 28 százalékos bérnövekedés három év alatt, már idén 17 százalékos mértékű, de legalább 70 ezer forint összegű emelés a 600 ezer forintos alapbérrészig, jogi garancia az inflációt ellensúlyozó bérnövekedésre 2025-ben és 2026-ban is.
„A béremelés annak a hónapnak az első napjától érvényes, amelyben azt aláírják”
– fogalmazott a miniszter.
(MTI)
Fotó: Földházi Árpád