Szakértő: Ha betartják a szabályokat, a debreceni akkugyár sem rontja a lakosság életkörülményeit
2023. február 13. 15:51
Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója szerint ha egy beruházó úgy dönt, hogy Magyarországra telepíti egy üzemét, akkor a hazai jogszabályi környezet ismeretében teszi ezt meg. Vagyis azért jön ide, mert az itteni „játékszabályok szerint akar játszani”. A szakértő úgy látja, az előírások betartása mellett nem kell tartani attól, hogy az üzem elszennyezné az ivóvízkészleteket.
2023. február 13. 15:51
p
36
14
75
Mentés
Az elmúlt hetekben a magyar közélet érdeklődésének középpontjába került a cívisváros. Ugyanis a Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) nevű kínai cég a valaha volt legnagyobb, mintegy 3000 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás keretében közvetlenül 9000 új munkahelyet hoz létre Debrecenben. A beruházás ellen a helyiek hevesen tiltakoznak, az ügyre emellett rögtön ráugrott a baloldali is. A beruházással kapcsolatban közmeghallgatást is tartottak, ez azonban botrányba fulladt. A tiltakozók – elsősorban környezetvédelmi okokra hivatkozva – erőteljes nemtetszésüket fejezték ki az akkumulátorgyár ellen.
Lapunk az ügyben megkeresett egy szakértőt, szerettük volna megtudni, mégis mi az igazság a gyárral kapcsolatban.
Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója az akkumulátorgyár lehetséges környezeti hatásairól, a keletkező oldószerek és hulladékok feldolgozásának lehetőségéről, valamint beruházás vízkészletre gyakorolt hatásairól is beszélt.
A szakértő emlékeztetett: minden ipari létesítmény veszélyes üzem, azért vannak a jogszabályi előírások, hogy minimalizálják a balesetek és a határértéket meghaladó környezetkárosodás kockázatát. Az európai uniós és hazai előírások garantálják, hogy a Magyarországra települő beruházások a lehető legkisebb biztonsági kockázatot jelentsék az itt élők számára.
Litkei Máté leszögezte, ha egy beruházó úgy dönt, hogy Magyarországra telepíti egy üzemét, akkor a hazai jogszabályi környezet ismeretében teszi ezt meg,
vagyis azért jön ide, mert az itteni „játékszabályok szerint akar játszani”.
Hozzátette: „Minden olyan állítás, amely szerint a felépülő új üzemek vezetői a jövőben biztosan meg fogják szegni a rájuk vonatkozó előírásokat, vagy hogy a hatóságok szemet hunynának ezek felett, csupán rosszindulatú feltételezések.”
„Pont a korábban megvalósult hasonló beruházások világítanak rá, hogy nem csak az üzemekre vonatkozó jogszabályi előírások és a hatóságok tevékenysége garantálja a biztonságot, de sok esetben az országos és helyi civil szervezetek és a média is folyamatosan figyelemmel kísérik az üzemek működését. Ha valaki súlyos környezetvédelmi hibát vét, azt nem lehet leplezni” – szögezte le kérdésünkre a Klímapolitikai Intézet igazgatója.
Litkei Máté elmondta, hogy a legtöbb ipari létesítménynek a környezethasználati engedélye tartalmaz bizonyos engedélyezett kibocsátást, aminek az az oka, hogy a legtöbb szennyező anyag bizonyos koncentráció alatt
nem okoz humánegészségügyi kockázatot vagy komoly környezeti kárt.
„Vagyis a meghatározott externális határértékek betartása esetén a vizsgálat alapján összeségében nem rontja az ott élők egészségét, a környezet állapotát és a lakosság életkörülményeit” – fogalmazott. A szakértő emlékeztetett, hogy például egy pékség is jár szaghatással, zajhatással, még sem kérdezzük meg, hogy szükséges-e kenyeret sütni.
Litkei elmondta, hogy ehhez hasonlóan társadalmilag elfogadottak az autógyárak, elektronikai termékeket gyártó üzemek, pedig mindegyik jár valamilyen fokú környezetkárosítással. Hozzátette, ha mérlegre tesszük az előnyöket és a hátrányokat, például szembe állítjuk az okozott környezetkárosítást az üzem számára előírt fatelepítéssel, az úthálózat felújításával, bővítésével, a plusz adóbevételek által lehetővé váló infrastrukturális beruházásokkal, az újonnan létrejövő munkahelyekkel, az ingatlan állomány értéknövekményével stb.,
akkor sok esetben az ipari beruházások felé billen a mérleg.
A szakértő szerint érdemes leszögezni, hogy a debreceni akkumulátor gyár rendes üzemelése során nem kell azzal számolni, hogy mérgező vegyületek, nehézfémek vagy egyéb súlyosan szennyező anyagok kerülnek majd a levegőbe, természetes vizekbe vagy talajba. Ilyen értelemben az üzem zárt rendszert alkot. „A gyár a déli ipari parkban épül fel, így a lakosságot érő zajártalom nem várható, de értelemszerűen minden jelentős ipari tevékenység megnövekedett járműforgalommal járhat” – szögezte le a szakértő.
Az akkumulátor gyár energiafelhasználására rátérve a szakértő elmondta, hogy azt gyakran ellenérvként szokták felhozni. Elmondta, hogy a CATL-nak évi 3,3 terawattórára,
nagyából 1 paksi blokk teljesítménye lehet az áramigénye.
Emlékeztetett arra is, hogy egyrészt a hazai villamosenergia rendszer fejlesztése ezzel párhuzamosan fog megtörténni, például folyamatban van a Paks2 beruházás, ami 2400 megawatt karbonsemleges alaperőművi kapacitást fog a rendszernek szolgáltatni, tehát nem várható, hogy energetikai „fedezet nélkül” maradna az üzem, másrészt a CATL egy hatalmas napelemparkot is telepít az energiaigényének fedezéséhez és 2039-re klímasemlegesnek ígéri magát.
Az oldószerek és hulladékok feldolgozására már most is vannak ipari létesítmények
A keletkező hulladék sorsáról is beszélt Litkei Máté. Elmondta, hogy ami hulladékként keletkezik a N-Methyl-Pyrrolidon oldószer. „A Sóskúton felépülőt Dongwha Electrolyte NMP újrahasznosító üzeme az akkumulátor gyártás fenntarthatóságát segíti elő” – tette hozzá. A szakértő világossá tette, Szigetszentmiklóson a SungEel Hitech Hungary Kft. üzemében már most is lemerült lítium-ion akkumulátorokat, valamint a gyártásukból keletkezett hulladékokat dolgoznak fel. Mindazonáltal a felhasznált fémek értékes anyagok, az oldószerek, mint veszélyes hulladék megsemmisítése költséges, így a piaci folyamatok is arra ösztönöznek, hogy minél tovább technológiába tartsák ezeket. Litkei úgy látja, az uniós direktívák egyébként ebbe az irányba mutatnak, hiszen a kiterjesztett gyártói felelősség értelmében
az eladott akkumulátorok visszagyűjtésének a felelősségét a gyártókra terheli az EU.
Leszögezte: „Egész konkrét célértékek lettek kitűzve ezen a területen: a begyűjtési célok 2023-ra 45%-ban, 2027-re 63%-ban és 2030-ra 73%-ban vannak meghatározva. 2025-től a lítium-ion akkumulátorok tömegének 65%-át, 2030-tól pedig 70%-át újra kell hasznosítani”. Elmondta azt is, hogy
különleges újrahasznosítási követelményeket vezetnek be az akkumulátorok
lítium-, kobalt-, réz-, nikkel- és ólomtartalmára is. Például a lítium előírt újrahasznosítási aránya 2026 és 2030 között 35-ről 70%-ra emelkedik.
„Nem kell tartani attól, hogy az üzem elszennyezné az ivóvízkészleteket”
Az akkumulátor gyár vízkészletre gyakorolt lehetséges hatásairól Litkei elmondta, hogy Debrecenben a napi kitermelhető vízmennyiség 75 ezer köbméter (ennyi érkezik a rétegvizekhez), a Keleti-főcsatorna felől pedig 30 ezer köbméter érkezik. Hozzátette: A város napi vízigénye 40 ezer köbméter, a csúcs vízigénye pedig 60 ezer köbméter, a CATL napi vízigénye pedig mindhárom ütem megépülése után 20 ezer köbméter lesz naponta, melynek 85 százalékát nem ivóvízzel, hanem tisztított szennyvízzel, szürkevízzel elégítenék ki. „Vagyis a valós vízigén 3000-3500 m3/nap lesz” – fogalmazott.
A szakértő szerint tehát egyértelműen kijelenthető, hogy rendelkezésre áll elegendő víz, a gyár az ipari park 25 ezer m3-es vízkvótájának is csak egy töredékét használja fel. A Klímapolitikai Intézet igazgatója úgy véli, hogy a jogszabályi előírások betartása mellett nem kell tartani attól, hogy az üzem elszennyezné az ivóvízkészleteket.
Az oktatáspolitika jövőjéről vitatkoztak az MCC Tanuláskutató Intézetében, ahol Gyarmathy Éva klinikai és nevelés- lélektani szakpszichológus beszélgetett Setényi János intézetigazgatóval.
A Marco Rossi által kijelölt, Európa-bajnokságra készülő keretben hat olyan labdarúgó van, aki már a harmadik kontinenstornájára készül. Bemutatjuk mi történt velük Bordeaux-tól Kölnig.
p
0
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 75 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gekk
2023. február 16. 19:01
Ha betartják. Ha betartatják. De ugye ez orbanisztán. Mindent is kiárusítunk, csak dagadjon orbiték zsebe. Termőföld? Ivóvíz? Ugyan. Csak az összerelőüzemek számítanak a moslék orbitnak. Hol is jelentette be, akkumulátor nagyhatalom leszünk. Persze csak összeszerelésbe. Mennyit is konzultált erről az emberekkel, akiknek ugye mindig, mindenben kikéri a véleményét. Szte ez a jövő. Hol van most az, hogy mo élelmiszertermelése hihetetlenül felértékelődhetne a jövö kilátásait szemlélve? Nem a nagyüzemi, grófi birtokokat gründoló támogató, létrehozó orbitgondolat szerint.
"ha betartják", a monitoring rendszert tervezik.
A monitoring rendszernek késznek kell lennie akkorra, amikor a létesítmény üzemelni kezd. A monitoring rendszernek tartalmaznia kell, az üzemeltetés előtti állapotra vonatkozó adatokat, és tükröznie kell az üzemelést követő vizsgálatokat is.
Ezt mindenki tudja, csak az ellenzéknek aljaskodnia kell hogy Gyuribácsitól a pénzt lenyúlhassák!
Amúgy meg az ellenzék sz@rik az egészre! főleg a debreceniek munkahelyeire! Őket a gyűlülködés és Gyuribácsi pénze érdeklik!