Döntés született a rezsicsökkentés jövőjéről

2023. augusztus 01. 14:36

Németh Szilárd kedden sajtótájékoztatón számolt be a fejleményekről.

2023. augusztus 01. 14:36
Németh Szilárd.

A kormány úgy döntött, hogy az augusztustól kezdődő rezsiévben is marad a rezsicsökkentett gáz- és áramár a magyar családok számára – jelentette be a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Az ehhez szükséges összeg 2024-ben is rendelkezésre áll

a költségvetés rezsivédelmi alapjában – közölte Németh Szilárd. A rezsicsökkentésnek köszönhetően minden magyar család, amely az átlagfogyasztás mértékéig fogyaszt energiát, 181 ezer forintot tud megspórolni havonta – tette hozzá.

A fideszes politikus emlékeztetett arra: egy évvel ezelőtt döntött arról a magyar kormány, hogy – a háborúra és az elhibázott brüsszeli szankciós politikára válaszul – mindenféleképpen fenntartja a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás mértékéig. Ez a gáz esetében 1729 köbméter/év, az áram esetében pedig 2523 kilowattóra/év.

Az áram esetében a háztartások 78 százaléka, a gáz esetében pedig a háztartások 85 százaléka esik ebbe a kategóriába – tette hozzá. A döntés eredményeként – folytatta – az Eurostat adatai alapján az egész

Európai Unióban továbbra is Magyarországon jutnak a legolcsóbban az energiához az emberek.

Vásárlóerő paritáson pedig csak a luxemburgiak és a belgák pénztárcáját terheli meg kevésbé a rezsi kifizetése. Vagyis olyan országokban mint Hollandia, Írország, Németország vagy Svédország, az embereknek a jövedelmükhöz képest többet kell fizetniük a háztartási energiáért, mint a magyaroknak – fűzte hozzá.

Arról is szólt: a kormány annak ellenére kiáll a rezsicsökkentés politikája mellett, hogy

Brüsszel és a magyar baloldal is folyamatosan támadja az intézkedést.

Brüsszel a háború és az elhibázott szankciós politika árát a magyar családokkal fizettetné meg és elvenné a háztartási energiaár megállapításának jogosítványát nemzeti hatáskörből. A hazai „dollárbaloldal” pedig a külföldről kapott források fejében teljes egészében kiszolgálja a brüsszeli érdekeket – mondta Németh Szilárd.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2023. augusztus 03. 13:49
Helló libbcsikommcsik!! Jó napot kívánok! Itt látható az újabb 2/3- s Fidesz/Kdnp koalíciós pártok győzelem előzetese! Az Apró villában mindenki tajtrészeg húgyos lett, Piroska néni, Klára asszony, vendégek is( Vadai Ágnes, Ráczné bűnbánó Magdolna,Gréczy Zsolt szatír, Magyar György zugpolitikus, Vásárhelyi Mariska néni,Lendvai Sipánka Ildikó,Bod Péter Ákos, Kéri Laci bácsi, Medián, David Pressman... Bebaszott nekik a bocsi-búcsú is!
drogqueen
2023. augusztus 01. 16:37
Bécs belvárosában 7,5 eurocent, azaz 0,075 euró 1 kwh gáz ára, ez Budapesten a rezsicsökkentett áron 12-13 forint/kwh. Ami fele a bécsi piaci árnak... Viszont a magyar piaci ár 3x a bécsi piacinak. És a bécsi épületek sokkal.energihatékonyabbak, mint a budapestiek.
kukubenko
2023. augusztus 01. 16:20
A Lajtán túl 1 köbméter lakossági gáz 3 euro, 1 KW lakossági áram 60 eurocent. A gyurcsótányiszopók őrjönghetnek meg hazudhatnak azt amit akarnak.
Zolotarjov
2023. augusztus 01. 16:16
Na ugye..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!