A Momentum elnöke keményen beszólt a DK-s polgármestereknek és Baranyi Krisztinának

2023. január 03. 17:30

Gelencsér Ferenc szerint „egy kerületi polgármester elsődleges feladata a kerület lakosságának képviselete”.

2023. január 03. 17:30
null

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, 44 milliárd forintnyi rezsikompenzációról született döntés hétfőn, a kormány ezzel segíti ki a nehéz helyzetbe került önkormányzatokat. Budapesti kerületek is kapnak ebből a „keretből”, összesen 8 milliárdot. Csakhogy nem mindegyik: egyes DK-s városvezetők és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester ugyanis nem ültek tárgyalóasztalhoz.

Mint azt az Index megtudta, Ferencváros már a tárgyalás feltételéül szabott adategyeztetésben sem vett részt, így a Baranyi Krisztina-féle IX. kerület eleve kiesett a „támogatható körből”. A Gyurcsány-párti polgármesterek (Kiss László [III. kerület], László Imre [XI. kerület], Cserdiné Németh Angéla [XV. kerület], Szaniszló Sándor [XVIII. kerület]), valamint az exmomentumos, de immár ugyancsak a DK-val szimpatizáló Déri Tibor (IV. kerület) pedig nem mentek el az egyeztetésre. Az érintettek később közölték, perelnek.

„Egy egy megválasztott képviselőnek mindenkit képviselnie kell”

Minderre reagált közösségi oldalán Gelencsér Ferenc, a Momentum vezetője. Az ellenzéki politikus bejegyzésében felidézte, hogy két és fél évig volt alpolgármester. Majd felhívta arra a figyelmet, hogy, „egy megválasztott képviselőnek mindenkit képviselnie kell, függetlenül attól, hogy az illető hova szavaz. Ez a munkája. Ez a kötelessége.”

Azzal folytatta, hogy leszögezte:

Úgy tűnik, ma Budapest polgármesterei közül ezt sajnos nem mindenki gondolja így” – jelentette ki a Momentum országgyűlési képviselője.

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

Fotó: Képernyőfotó
Fotó: Képernyőfotó

Nyitókép: Gelencsér Ferenc Facebook-oldala

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mandolini
2023. január 04. 07:55
A budapesti ballipsi polgármesterek nem az ott lakók érdekeit szolgálják, ez soha nem volt szempont. A lényeg az ellenállás. Mindennek és mindenkinek. Legyen az a józan ész, vagy logika. Harcosként tündökölnek és nincs idejük ( se tehetségük) az alkotásra. De ha a budapesti lakosoknak ez kell, hát akkor boldogság.
Syr Wullam
2023. január 04. 07:24
"A Momentum elnöke keményen beszólt" - Hogy mit csinált a kicsoda?
Krupp Skya
2023. január 04. 07:18
Gréczi is keményen beszólt, aztán addig húzta amig elpuhult. Húzd Gréczi kitudja meddig húzható! Mikor lesz kis botodból nyűtt vonó.
luisbathhelena
2023. január 04. 03:25
Feri kesztyubabjai mellwfogtak. Mekkora idióták ha egy Gelencser tűnik okosabbnak....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!