Lengyelország számít a magyar vétóra

2017. november 16. 12:16

Amennyiben az európai parlamenti határozat következtében szavazásra kerülne sor a Lengyelországgal szembeni uniós szankciókról, Varsó számít a magyar vétóra – jelentette ki Mariusz Blaszczak belügyminiszter csütörtökön

2017. november 16. 12:16

 Amennyiben az európai parlamenti határozat következtében szavazásra kerülne sor a Lengyelországgal szembeni uniós szankciókról, Varsó számít a magyar vétóra – jelentette ki Mariusz Blaszczak belügyminiszter csütörtökön, a lengyel közszolgálati rádiónak adott interjúban. Az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén a többségi frakciók megszavazták a lengyel jogállamiságról szóló határozatot, amelynek alapján a testület elkezdi előkészíteni az uniós alapszerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindítását Lengyelországgal szemben. Az említett eljárás a 2016 elején Varsóval szemben elindított uniós jogállamisági mechanizmus harmadik, utolsó szakasza, amelynek végén szankciók vethetők ki, ha ezt a tagállamok egyhangúan megszavazzák.

A szankciókra és az ezek bevetését megakadályozó vétójogra vonatkozó kérdésre válaszolva Blaszczak elmondta: számít Magyarország támogatására. „A magyarok biztosan tudatában vannak annak, hogy ők következnének”, amennyiben „szabad embereknek akarnak megmaradni, megőrizni szabad államukat, a válasz egyértelmű” – jelentette ki, utalva ezzel a hasonló, Magyarországra vonatkozó májusi EP-határozat lehetséges következményeire. Elmondta: ő nem folytat ez ügyben tárgyalásokat Budapesttel, a szerdán Varsóban megkezdődött kétnapos közép-európai belügyminiszteri találkozó, a Salzburg Fórum során viszont beszélt a magyar küldöttség vezetőjével, és kiderült, hogy „az álláspont egyértelmű, osztjuk egymás nézeteit”.

A szerdai EP-határozat tartalmáról beszélve Blaszczak kifogásolta a dokumentum azon kitételét, amely elítéli, hogy a lengyel hatóságok „politikai üldözés eszközeihez folyamodnak a kommunisták, az antifasiszták és más demokraták ellen”. A miniszter megállapította: Lengyelországban megtiltották a kommunista jelképek használatát, „de mint látható, Nyugat-Európában többségben vannak a kommunisták védelmezői”. Blaszczak szerint az uniós döntéshozók olyan kormányzást akarnak bevezetni Lengyelországban, amely „már válságba sodorta Európa nyugati részét”. E vonatkozásban elmondta: miközben Lengyelország elutasítja a menekültkvótát, Nyugat-Európában „mindennapi valósággá lettek a terrortámadások”.

A migrációs válság kapcsán Blaszczak szintén aláhúzta a lengyel-magyar nézetazonosságot. Elmondta: az uniós fórumon többször dicsérte Magyarországot, hogy „mintaszerűen járt el” a 2015-ös migrációs hullám során, lezárta a magyar-szerb határt, amiért Budapestet sok támadás érte a nyugat-európai politikusok részéről.

(MTI)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
edvind johnsson2.0
2017. november 16. 16:16
Ez a legkevesebb amit lengyel barátainknak kérés nélkül is meg kell tennünk.
Biivisz
2017. november 16. 14:47
Drága eszétvesztett habzószájú libbantkáim (a Lajtán innen és túl). Nézzetek már kicsit végig a történelmen!!! Mindig a lengyelek, meg a magyarok kezdik (legutóbb '89). És mindig is számíthattunk egymásra - akárhogy is végződjön ('56). Mitől lenne most ez másképp???
Pistabá
2017. november 16. 14:34
Csak egy mondatrész az EP határozat szövegéből: ....Kommunisták, antifasiszták és egyéb demokraták..." Ezt úgy lehet értelmezni, hogy a kommunisták (is)demokraták. Az MLEstin azt tanították nekünk, hogy a népi demokrácia = proletárdiktatúra. Az EP korifeusi nem jártak a ML egyetemre.
madarasi.abel
2017. november 16. 13:27
Ha ilyen szar hely az EU, minek maradnának benne a lengyelek? És mi: mikor húzzuk el a belünk? Annyi kerítést építhetnénk, amennyit akarnánk, s telibe plakátolhatnánk azokat Sorossal. SOROS-SOROS-SOROS-SOROS-SOROS-SOROS- , így, végtelenítve a nemzeth határán. Istenem, de szép lenne :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!