Nem nagyon lehet mostantól szélerőművet telepíteni Magyarországra

2016. szeptember 21. 07:44

Egy új rendelkezés alapján tulajdonképpen sehová sem lehet majd szélturbinákat telepíteni Magyarországon – írja blogposztjában az Energiaklub. A törvény lényege, hogy települések 12 kilométeres környezetében nem szabad szélturbinát elhelyezni, ez azonban gyakorlatilag az összes területet kizárja az országban

2016. szeptember 21. 07:44

Tovább szűkíti a kormány a szélerőművek telepítésének lehetőségét – annyira, hogy az Energiaklub posztja szerint egyáltalán nem lesz lehetőség szélturbinák telepítésére az országban. 

„Egyelőre azokban a »finomságokban« ne is mélyedjünk el, hogy Magyarországon ezentúl csak olyan szélerőművek telepíthetők, amelyek kb. öt-tíz évvel ezelőtti technológiát képviselnek, azaz: maximum 2 MW teljesítmény (az átlagosan telepített 3 MW-hoz képest), és maximum 100 méteres magasság (az átlag 125 m-hez képest)” – írták a bejegyzésben, kiemelve, hogy így egyébként sem éri meg szélerőművet telepíteni.

Egy másik rendelkezés azonban még valószínűtlenebbé teszi, hogy bárki szélturbinát telepítsen Magyarországon. A szöveg így szól: „(4) Beépítésre szánt területen és beépítésre szánt terület határától számított 12 000 méteren belül – a háztartási méretű kiserőműnek számító szélerőmű kivételével – szélerőmű, szélerőmű park nem helyezhető el.” Ez azt jelenti, hogy a települések 12 kilométeres környezetében nem lehetséges szélturbinát elhelyezni.

Az Energiaklub az ELTE TTK Földrajztudományi Központjának geoinformatikai szoftverével elkészítette azt a térképet, amely megmutatja, hogy a fenti kitétellel hol lehet majd Magyarországon szélturbinát telepíteni. A térképen fehérrel látszanak (avagy nem látszanak) az ilyen területek:

Összesen 413 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Learten
2016. szeptember 24. 07:43
Elnézést a sok helyesírási hibáért, de azért remélem érthető. :(
Sitiveni Klein
2016. szeptember 22. 21:59
Továbbra is kérdésem be mernéd-e tenni a lakásodba az 500 000 (ötszáz-ezer)éves felezési idejű, gamma sugárzó anyagot? Én be! Ismétlem magamat:"Mi bajom a szél energiával? Magyarországon a szélkerekek előállításához, szereléséhez, üzemeltetéséhez, lebontására, felhasználható anyag visszanyerésére több energiát használnak fel, mint amennyit termelni fog." Ha valami energetikai szempontból nem gazdaságos (a befektetett energia nagyobb, mint a kivett), de közgazdaságilag mégis nyereséges, ott lopnak (lehet legális is). Erre már rájött az Európai Bizottság is, nem véletlen született ez: http://www.piacesprofit.hu/klimablog/csokkenhet-a-szelenergia-tamogatasa De ha már annyira ragaszkodsz a szélenergiához, akkor neked termeljen energiát ez a szélkerék: https://hu.wikipedia.org/wiki/Mez%C5%91t%C3%BAri_sz%C3%A9ler%C5%91m%C5%B1 Én meg csak elleszek a atommal termelt villamos energiával.
Akitlosz
2016. szeptember 21. 21:25
Telepítsen mindeneki magának odahaza szélerőművet és napelemeket valamint akkumulátort így függetleníteni tudja magát az állami áramszolgáltatástól és annak adójától! Olyan szélerőművet ugyebár nem lesz tilos üzembe állítani lakott területen, ami egy családi ház áramellátáshoz kell. Nem hatalmas nagy melák erőművek kellenek, hanem rengeteg kicsi, és akkor a rendszer támadhatatlan, ráadásul szállítani sem kell annyit az áramot.
khomeini
2016. szeptember 21. 20:04
Ezen a képen is remekül látni a német zöldenergia-reneszánsz nem reklámozott oldalát: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/9a/Tagebau_Garzweiler_Panorama_2005.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!