Olcsóbb gázt, áramot és távhőt ígér Lázár János

2015. május 21. 15:33

Közel száz önkormányzati távhőszolgáltató vállalat állami érdekkörbe kerülhet, a nemzeti közműszolgáltató olcsó gázt, olcsó áramot és olcsó távhőt szolgáltathat majd – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. Arról is beszélt: két lépcsőben emelik a rendészeti területen dolgozó adminisztratív munkavállalók bérét. Egyúttal leszögezte: a kormány nem dönt uniós pályázatok odaítéléséről.

2015. május 21. 15:33

A kormány nem pályázatokat bírál el, hanem a fejlesztések irányáról dönt – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 
Lázár János elmondta, hogy a szerdai kormányülésen áttekintették az Eleni Tsakopoulos Kounalakis volt amerikai nagykövet könyvében foglaltakat. Kifejtette: az akciótervek, pályázatok jóváhagyása a nemzeti fejlesztési kormánybizottság feladata, az Európai Bizottság által jóváhagyott, kontrollált módon. A tárcavezető szólt arról, hogy a pályázati felhívásokat a tárcák főosztályai írják ki, s lezáráskor visszakerülnek még egyszer a bizottság elé az egymilliárd forint feletti pályázatok. A miniszterelnök minisztereivel nem hoz döntést, pályázatokat soha nem lát, a fejlesztéspolitikai döntéseit pedig a költségvetés teherbíró képességének figyelembe vételével hozza meg.
 
A következő két hétben olyan megállapodások várhatók, amelyekkel az Első Nemzeti Közműszolgáltató a gáz- után az áramszolgáltatást is megkezdheti a jövő félévben – közölte Lázár János. Tudatta egyúttal: megkezdődtek azok a tárgyalások, amelyek nyomán mintegy 90, önkormányzati távhőszolgáltató vállalat állami érdekkörbe kerülhet. Így a nemzeti közműszolgáltató olcsó gázt, olcsó áramot és olcsó távhőt szolgáltathat majd – mondta Lázár János. A miniszter arról is szólt, hogy a társasházi gázmérőórák tervezett cseréje újabb rezsicsökkentést fog jelenteni. A szerdai kormányülésen emellett a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) átalakítása is téma volt, amely várhatóan nyáron zárul, és amely költségracionalizálást és profiltisztítást jelent majd az MFB-nél. A bank egyik fontos feladata a jövőben a visszatérítendő európai uniós források kiközvetítése lesz –tájékoztatott a Miniszterelnökség vezetője.
 
Két lépcsőben emelik a rendészeti területen dolgozó adminisztratív munkavállalók bérét – jelentette be Lázár János sajtótájékoztatóján. A miniszter elmondta: akik nem tartoznak a szolgálati törvény hatálya alá, azok 2015 júliusában és 2016 januárjában kapnak béremelést, ennek mértéke 10 százalék. A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a szerdai kormányülésen felhatalmazták Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegyen javaslatot a szociális ágazatban dolgozók bérkiegészítésére.
 
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a várakozásoknál jobban visszaigazolódott a takarékszövetkezeti integráció helyessége. Lázár János sajtótájékoztatóján jelezte, hogy a kormány a hazai bíróságok és az Európai Bizottság előtt is megnyerte a csatát. A kilenc takarékszövetkezet közül, amelyek „kihúzták magukat” az integráció alól, már csak kettő van talpon – mondta. A tárcavezető azt is jelezte, hogy minden hazai takarékszövetkezetet átvizsgáltak, az 1 millió 100 ezer ügyfél megtakarításai a legnagyobb biztonságban vannak. A miniszter tájékoztatása szerint új termékekkel fognak a piacra lépni, ennek egy befektetési alap is rész lesz, s az állam garanciával áll mögötte. Emellett modernizálni fogják a rendszert, az intézetek zöld- és agrárbankként is működnek a továbbiakban, piaci alapon – tette hozzá.

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2015. május 22. 00:18
Az utóbbi öt évben bevezetett 42 féle adóhoz legfeljebb még társul még 5-6. Kibírjuk. Bár az is lehet, hogy a nyugati barátaink már kezdenek belesárgulni az irigységbe,mert nekik csak a fizetésük emelkedik, meg az életszínvonaluk, nekünk meg a rezsicsökkentések száma, meg az egyre jobban legatyásodó embereké.
Pál Pusztai
2015. május 21. 22:49
Azért arra kíváncsi vagyok ha egy nagy állami cég fogja szolgáltatnia gázt,áramot távhőt mitől lesz az egész olcsóbb? Jobb technológiát alkalmaznak.Korszerűbb lesz a logisztika?Vagy hatékonyabbak lesznek? Mitől lennének hatékonyabbak mikor egyeduralkodók lesznek a piacon?Nem lesz versenytársuk akik rákényszerítenék a fejlesztésre.Ha nem tetszik X fogyasztónak a szolgáltatás nem mehet máshova. A szocializmusban is ez volt a baj, hogy nem a hatékonyság meg a profit volt a szempont hanem az a mutatvány,hogy minél nagyobb költséget tudjon kimutatni a vállalat.Az így keletkezett plusz forrással tudott variálni a vezetés. Arról se feledkezzünk meg,hogy minden nagy állami cég az aktuális kormány és kormánypártok kifizető helyei voltak. Ez most sem lenne másként.Nagy állami cég =intézményesített sikkasztás. Pl:MÁV
pemete jakab
2015. május 21. 22:02
"Olcsóbb gázt, áramot és távhőt ígér Lázár János" Ki fogja állni a cechet?
egyetmondok
2015. május 21. 20:08
Azért arról sem szabadna elfeledkezni, hogy hipp és hopp,mindjárt itt van újra május elseje,ezért a sör és virsli árát is alacsonyabban kéne meghatározni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!