Újra csökken a rezsi!

2014. február 06. 11:04

A parlament csütörtökön délelőtt elfogadta a harmadik rezsicsökkentést is: a gáz már áprilistól, az áram és a távhő ára viszont csak szeptembertől, illetve októbertől mérséklődik majd. Szintén döntöttek arról is, hogy naponta minimum 150 ezer, tranzakciónként pedig minimum 75 ezer forintot fel lehessen venni a bankautomatákból.

2014. február 06. 11:04

Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényt, amely szerint az idén három lépésben lesz olcsóbb a rezsi: a gáz ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptembertől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig októbertől 3,3 százalékkal csökken. A fideszes Rogán Antal és Németh Szilárd javaslatát 298 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselők.

A törvénymódosítás kitér a pénzügyi rezsicsökkentésre is, jogszabályba foglalták ugyanis, hogy minimum 500 millió forintos bírsággal sújthatja a Magyar Nemzeti Bank az ingyenes készpénzfelvétel szabályait megszegő pénzintézeteket. Ugyancsak a havi kétszeri, összesen 150 ezer forintig terjedő díjmentes pénzfelvételhez kapcsolódik annak rögzítése, hogy a magyarországi bankautomatákból való készpénzfelvétel felső limitje nem lehet kevesebb napi 150 ezer, tranzakciónként pedig 75 ezer forintnál.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2014. február 06. 12:55
én azt nem értem, hoyg az ellnezéki pártok miért nem lépnek fel a fidesz mellett, hogy végre a kormány szó nélkül teljesiti az eu.s előirásokat :D
buddhafoga
2014. február 06. 12:25
Hazaárulás!!!
nyugalmazott tanár
2014. február 06. 11:58
Az alacsonyabb rezsi és az egykulcsos adózás jelentős segítség a családoknak. A kedvező hatásai már nem csak a gyermnekek jobb táplálkozásában mutatkozik meg, hanem abban is, hogy a szülők többet tudnak a gyerekekre költeni. Az egykulcsos SZJA még a rezsicsökkentésnél is sokkal fontosabb. Nincs durvább tudás- és értelmiségellenes politika, mint amit a balliberális adórendszer erőltetne. Ha egy értelmes fiatal keményen tanul, folyamatosan képezi magát, majd a minőségi munkával, jó teljesítményével, felelős munkakörben jobban, átlagon felül keres, mint a lump, vagy az iskola- és munkakerülő, a képzetlen, vagy alacsonyabban képzettek, egy tollvonással lecsapnak rá és 30-40%-os adókulcsokkal elrekvirálják a tisztes munkával kiérdemelt jövedelemnek azt a részét, amihez a többletteljesítménye, a tudása és értékesebb munkája révén jutott hozzá. A szocialisták, a liberálisok és egyéb, tudás-, teljesítmény- és munkaellenes alakulatok megalázzák a becsülettel teljesített tanulást és munkát, leértékelik a minőségi teljesítményeket, és utólagos többletadóztatással az alacsony színvonalhoz igazítják a béreket. Miközben a saját klientúrájuk, munkabér és jövedelem helyett, a nemzet vagyonának elprivatizált termeléséből osztalék címén adózatlanul fölözik le és teszik zsebre a megtermelt értékek, a jövedelmek nagyobbik részét. Aljas, igazságtalan, elnyomó jellegű, zsákmányszerző, tudás- és munkaellenes politika a többsávos adóztatás, ami a társadalom, a gazdaság rombolásához vezet, az emberektől elveszi a tanulás motívumát, az értelmes életcélokat és a jövőbe vetett hitet. Ezzel szemben a munkaerőpiacon egyszer már valódi értékén, a teljesítményt eltérő bérezési színvonalra besorolt jövedelmek egységes adóztatása tiszteletben tartja a munkát, elismeri a tisztességgel és szorgalommal elért teljesítményt, és igazságos, egységes közteherviselést vár el mindenkitől. A magasabb teljesítmény után kapott magasabb jövedelemből magasabb adót fizet mindenki akkor is, ha egységes az adókulcs. Az utólagos leértékelés, a jövedelmek utólagos átrendezése a magasabb adókulcsokkal manipulálja a jövedelmeket, ezért káros, ártalmas és a személyes életpályának, valamint a gazdaságnak az egészséges fejlődését torzítja és akadályozza.
cutcopy
2014. február 06. 11:50
De kár, most mit csináljak már megint a megmaradt pénzzel..?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!